22. fejezet

 

A Halál Ereklyéi

 

Harry és Ron még alig tudott feltápászkodni a földről, de Hermione már nagyban a védő-bűbájokat vonta maguk köré. Két varázsige között azt is elmondta a fiúknak, hogy amikor elmenekültek, azt akarta, hogy a Halálfalók mindenképp megpillantsák Harryt, hogy igazolja Xenophiliust, viszont ne vegyék észre Ront, aki állítólag otthon fekszik betegen. Harryék ugyan nem aggódtak annyira Mr. Lovegoodért, mint Hermione, Luna sorsa mindhármukat aggasztotta. (Bár Harry biztos volt benne, hogy ha az Azkabanba is került, nem esik majd baja, sőt, minden rabot megismertet majd a narglikkal.)

Látszólag ugyanolyan sikertelenül jártak, mint Godric’s Hollow-ban, Harry hitt benne, hogy a három testvér története közelebb vitte őket a céljukhoz. Hermione ezzel szemben csupán gyerekmesének tartotta a történetet, amivel szépen meg lehet mutatni, mennyire értelmetlen dolog a halál elől menekülni. Bár a Láthatatlannátévő Köpeny létezését nehezen tagadhatta le, és azt is el kellett ismernie, hogy a történelem folyamán számos legyőzhetetlennek hitt pálca bukkant fel, a Feltámadás Kövét viszont badarságnak tartotta.

Ahogy a Peverell családra terelődött a szó, Harrynek hirtelen eszébe jutott, hogy hallotta már a nevet, mégpedig Marvolo Gomold-tól! Ő mondta, hogy a gyűrűjén, amelyet később Dumbledore megszerzett, a Peverell címer látható. Nem tudta ugyan felidézni, hogy bármilyen vésést is látott a gyűrűn, de biztosra vette, hogy az Ereklyék jele lehetett az, amit Gomold címernek hívott, hogy ezzel is kifejezze ősi származását. Ebből pedig nem volt nehéz arra következtetni, hogy a gyűrűbe foglalt kő maga volt a Feltámadás Köve, és hogy az egyesített Ereklyékkel kell szembeszállnia a horcruxokkal és Voldemorttal.

Olyannyira belelovallta magát a gondolatba, hogy eszébe jutott az is, hogy Dumbledore kölcsönkérte az édesapjától a Köpenyt, és az is, hogy ő maga leszármazottja lehet Ignotus Peverell-nek, hiszen mindketen Godric’s Hollow-ban éltek. Hogy bebizonyíthassa az igazát, Hermione kezébe nyomta a levelet, amit még a Grimmauld térről hozott el, ám eközben kirántotta az erszényből a cikeszt is. Abban a pillanatban jött rá, miért hagyta rá Dumbledore: bár kinyitni nem tudták, az arany labda csakis magát a gyűrűt rejthette magában!

Az örömöt azonban hamar beárnyékolta a felismerés, hogy Voldemort is minden bizonnyal az Ereklyéket keresi. Ha nem is tudja, pontosan milyen hatalommal bír a három együtt, mindenképp a Pálcát keresi.

Még Hermione kétkedése, vagy Ron bizonytalansága sem ingathatta meg Harryt a hitében. Egész éjjel a cikeszt próbálta kinyitni, sikertelenül, és kívánta, hogy ha már a saját pálcája eltörött, kaphassa meg azt a másikat, azt a legyőzhetetlent! A gondolat annyira befészkelte magát az agyába, hogy az elkövetkezendő hetekben a megszállottja lett az Ereklyéknek, szinte meg is feledkezve a horcruxokról, kivívva Ron és Hermione rosszallását. Még az ezüst őzsuta sem hozta már lázba. Csak a sebhelye fájt minduntalan, bár ezt titkolni próbálta Hermione és Ron elől, annál is inkább, mert mintha a látomásai megváltoztak volna, homályosabbak, nehezebben értelmezhetőek lettek. Koponyák, és sötét hegyek jelentek meg előtte, de nem igazán tudta hová tenni őket.

Ron ezzel szemben mintha magára vette volna a vezető szerepét. Minduntalan emlékeztette őket rá, hogy három horcrux még előttük van, és egyre-másra vitte őket a lehető legvalószínűtlenebb, varázslók-lakta helyekre. Egyre gyakrabban futottak fejvadászokba, akik a Potter Percek szerint, amelyre Ron már hetek óta próbálta ráhangolni a rádióját, egyre veszélyesebbek lettek.

Amikor végre sikerült befognia az adást, legnagyobb meglepetésükre ismerős hangokat hallottak. Lee Jordan River néven, de elnézés kért minden hallgatótól a rövid adásszünetért, melyet a Halálfalóknak köszönhettek, és bejelentette a műsor két régi munkatársát, Royalt (Kingsley Shackelboltot) és Romulust (Lupint). Ted Tonks, Dirk Cresswell és a Gornuk nevű kobold halálhírén túl kiderült, hogy Dean Thomasnak sikerült elmenekülnie a fejvadászok elől, és épp szökésben van, hogy egy öttagú mugli családot meggyilkoltak a Halálfalók, és hogy Bathilda Bagshot maradványait is megtalálták.

Az egy perces néma csöndet Shackelbolt beszámolója követte a muglik egyre romló helyzetéről és az őket segítő egyre növekedő számú varázslóról és boszorkányról. A népszerű „Harry Haverjai” rovatban Lupin elmondta, hogy Harry még mindig életben van, mert ha nem így lenne, a Halálfalók már biztos kihirdették volna. A jó célért küzdők szeme előtt lebegjen az ő alakja. Elmondta, ha Harry hallgatná a műsort, szeretné, ha tudná, hogy lélekben vele vannak, és kövesse az ösztöneit. (Ron itt izgatottan mesélte el, hogy Lupin visszaköltözött Tonkshoz, aki egyre nagyobb és nagyobb.)

Komolyabb hangon, de Lupin arra is felhívta mindenki figyelmét, milyen veszélyes nyíltan kiállni Harry mellett, hiszen nem csak Mr. Lovegoodot tartóztatták le az utóbbi időkben, de Hagrid is éppen csak el tudott menekülni, amikor az egyik „Veled Vagyunk Harry” partija után el akarták fogni.

Végezetül Rodent és Rapier, a Weasley ikrek – miután eldöntötték, melyikük melyik – cáfolták, hogy Voldemort egyetlen pillantásával ölni tudna („Ha van lába, nem baziliszkusz, tehát nem a pillantásával fog megölni.”). Viszont ne érezze magát biztonságban senki, csak mert azt hallotta, hogy épp nem tartózkodik az országban, hiszen nála még Piton sem mozog gyorsabban, amikor sampont lát.

A rádiót hallgatva Harrynek ugyan sikerült egy kis időre megfeledkeznie a rá nehezedő teherről, az utolsó hír mégis megerősítette a hitében, hogy Voldemort valahol éppen a Pálcát keresi. Amikor Hermione ismét kétségbe akarta vonni az igazát, mérgében kicsúszott a száján a rettegett név, a táborhelyükre csődítve a fejvadászokat.

 

(Morgan Le Fay)