31. fejezet

 

A roxforti csata

 

A Nagyteremben összeterelve némelyik diák már utazáshoz öltözve, némelyik még hálóköntösben várakozott, de mindenki az emelvényen álló McGalagony professzort, a mögé felsorakozott tanári kart és a Főnix Rendjét figyelte. A Roxfort kiürítését Madam Pomfrey, Friccs úr és a prefektusok vezették, ám a nagykorú diákoknak, akik maradni akartak, megengedték, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez.

Egyedül Piton professzor távozásának hírét éljenezte meg a mardekárosokon kívül mindenki, ám amikor Voldemort szólt hozzájuk még nagyobb lett a csend. A Nagyúr tudta, hogy harcra készülnek, de nem akarta feleslegesen ontani a varázslók vérét, így felajánlotta, hogy ha éjfélig megkapja Harry Pottert, senkinek nem esik majd bántódása, sőt, megjutalmazza az iskolát. Csak Pansy Parkinson vetette fel, hogy át kéne adniuk Harryt, de a másik három ház diákjai egy emberként fordultak vele szembe, és akadt olyan is, aki pálcát emelt rá.

Ahogy a diákok elvonultak (Colin Creevey-t úgy kellett kitessékelni), a mardekárosok asztala teljesen kiürült, ám a hugrabugosok és hollóhátasok közül többen maradtak. A griffendélesek fele a helyén maradt.

Harry – még mindig nem találva Ront és Hermione-t – csatlakozott a Weasley családhoz, amikor Kingsley Shacklebolt vette át az irányítást. Flitwick, Bimba és McGalagony professzorok egy-egy csapattal elfoglalták a legmagasabb; a Hollóhát, az Asztronómia és a Griffendél tornyokat, Lupin, Mr. Weasley és Shacklebolt a kastély környékére összpontosítottak, Fred és George pedig a ki- és bejáratokat felügyelték. Ahogy mindenki megkapta a feladatát, Harry is elindult a sajátja után.

Nem tudta, hol kéne keresnie a horcruxot, és mivel se Ron, se Hermione nem volt vele, hogy segítsen, úgy döntött, visszamegy a Hollóhát-toronyba, hiszen Voldemort maga is attól tartott, hogy ott fog felbukkanni. Már abban sem volt teljesen biztos, hogy a diadémot kellene keresnie, hiszen emberemlékezet óta nem tudta senki, hol lehet…

Abban a pillanatban, ahogy erre gondolt, rájött, mit kell tennie.

Átvágott a még mindig hosszú sorokban kifelé kígyózó diákokon, és megkereste előbb Félig Fejnélküli Nicket, majd az ő útbaigazításával a Szürke Hölgyet. A Hollóhát kísértete vonakodva bár, de szóba állt Harryvel, és megosztotta vele a titkát, amit őelőtte csak az ifjú Tom Denemmel:

Még életében ellopta az édesanyja diadémját, és egészen Albániáig menekült vele. Hedvig még a többi Alapító elől is titkolta a lánya árulását, ám a halálos ágyán még utoljára látni szerette volna Helenát, és utána küldte a Bárót. Amikor Helena visszautasította, hogy vele tartson, a varázsló ledöfte, majd magával is végzett. A diadém rejtve maradt, ahol volt, egy fa odvában.

Felismerve, hogy Voldemort könnyedén megszerezhette a diadémot, sőt, el is rejthette a Roxfortban, amikor visszatért, hogy munkát kérjen Dumbledore-tól, el is rejthette azt, Harry magára hagyta a Szürke Hölgyet, és elindult, hogy megkeresse a rejtekhelyet.

Hagrid, a búvóhelyéről meghallva, hogy csata készülődik, Gróppal együtt csatlakozott. (Az óriás Agyarral együtt behajította Hagridot a kastély egyik ablakán át, majdnem agyonütve vele Harryt.) Együtt indultak tovább, ahogy a csata lassan elkezdődött. Az első törmelékkupacok már meg is jelentek a folyosókon; az egykor a tanári szobát őrző vízköpők például széttörve hevertek a falnál. Ahogy rájuk nézett, Harrynek eszébe jutott a csúf szobor, amit Lovegood-ék házában látott, majd az is, amelyet a Hollohát-toronyban. Szinte megtántorodott, ahogy felidéződött benne annak a régi, kopasz szobornak az emléke, amelyre maga tett parókát, és diadémot, hogy szükség esetén visszataláljon hozzá, és az elrejtett bájital-könyvéhez!

Futva vágott át a Bimba professzor és Neville vezette diákok között, akik mind fülvédőt viseltek, a karjukon  pedig több tucatnyi mandragórát vittek, hogy a Halálfalókra hajítsák őket. Hamarosan azonban egyedül kellett folytatnia az útját: az egyik felrobbanó váza elijesztette mellőlük Agyart, Hagrid pedig a kutya után szaladt, így Harrynek nem maradt más, mint az őt bíztató, festményről festményre rohanó Sir Cadogan.

Nem csak a csatát egyre jobban élvező Freddel, de a kocsmája megszállásáért kissé neheztelő Aberforth-szal is találkozott, mielőtt végre belebotlott volna Ronba és Hermione-ba, akik mindvégig a Titkok Kamrájában voltak, hogy szerezzenek néhányat a baziliszkusz fogai közül, amivel elpusztíthatják a következő horcruxot, ha megtalálják. (Hermione már bele is döfte az egyiket a Helga-féle csészébe.)

Hármasban siettek a Szükség Szobája felé, ahonnan ideiglenesen kitessékelték Ginnyt, Tonksot és Neville nagymamáját. Hiába győzködték azonban a őket, hogy hamarosan visszatérhetnek a biztonságot nyújtó Szobába, mindhárman elindultak, hogy kivegyék a részüket a csatából. Mielőtt végre megkereshették volna az utolsó horcruxot, Ron ráeszmélt, hogy elfelejtették biztonságba helyezni a házimanókat, és hangot is adott ezen aggodalmának, kiérdemelve Hermione-től egy ölelést, és egy szenvedélyes csókot.

Ahogy egy pillanatra kiléptek a Szobából, hogy az átváltozhasson, Grópot látták küzdeni, és csak remélni merték, hogy összetapos jónéhány Halálfalót. Ginny és Tonks egy közeli ablakból lődözték az átkaikat az odalenn állókra, és Aberforth is elhaladt mellettük, híreket hozva az északi szárnyat támadó óriásokról és Lupinról, aki éppen Dolohovval küzdött. Tonksot nem nyugtathatta meg semmi, futva indult Aberforth után, így Ginny-t kénytelenek voltak egyedül a folyosón hagyni, ahogy ismét beléptek a Szükség Szobájába.

A zsúfolt teremben szétválva Harry, Ron és Hermione külön-külön indult a diadém keresésére. Harry már épp rátette volna a kezét a szobron pihenő ékszerre, amikor Draco Malfoy, aki mindvégig a folyosón várta Harry felbukkanását, megállította, az édesanyjától kölcsönkapott pálcát szegezve rá. Crack, akinek hatalmas termetéhez képest meglepően lágy hangja volt, boldogan nézett a jutalom elébe, melyet Voldemorttól számított kapni Harry elfogásáért.

Ron hangját hallva Crack ledöntötte a helyiségben heverő kacatok egy részét, de Draco megállította, sejtve, hogy bármi, amit Harry ennyire kereshetett, értékes lesz Voldemortnak is. Bár Crack kijelentette, hogy többet nem hallgat Dracora azok után, mennyire elásta magát a családja Voldemort előtt, mégis Harryre támadt, amikor az a diadémért nyúlt volna.

Hermione sietett Harry segítségére, és heves küzdelem alakult ki köztük és a mardekárosok között, amelyben Draco még a pálcáját is elveszítette, és amelyben Crack hatalmas tűz-szörnyeket hívott életre, hogy elpusztítsa őket. Amikor már nem látszott más kiút, Harry és Ron seprűre ültek – utóbbi maga mögé húzva Hermione-t is -, és úgy próbáltak meg eljutni a kijárathoz. Menekülés közben Harry Dracot és a diadémot, Ronék pedig Monstro-t kapták fel a földről.

Épp csak megmenekülve, a füsttől alig kapva levegőt látták, ahogy a folyosón a Fejnélküli Futam résztvevői indulnak rohamra, ám Ginnyt nem találták sehol. Ahogy jobban megnézte a diadémot, Harry látta, hogy sötét, vér-szerű folyadék szivárog belőle, majd egyik pillantról a másikra szétesett. Az immáron halott Crack olyan mágikus tüzet gyújtott odabenn, amiben még a horcrux is elpusztulhatott, utolsóként hagyva Naginit.

A Halálfalók már bejutottak a kastélyba, feléjük közeledett a harc. Percy magával a Mágiaügyi Miniszterrel került szembe, és Fred legnagyobb döbbenetére még tréfálkozott is, mielőtt tengerisünné változtatta volna.

Hatalmas robbanás rázta meg a folyosót.

Amikor Harry magához tért, törmelék borított mindent. Nem messze tőle Ron és Percy térdelt Fred mellett, aki, bár már halott volt, még mindig mosolygott a bátyján.

 

(Morgan Le Fay)